A Neptun-ügy (interjúrészlet)

Az 1993. júniusi Neptun-fürdői tárgyalás az RMDSZ bizonyos tisztségviselői valamint az Iliescu-féle román hatalom képviselői között nem véletlenül vált szimbólummá, az önfeladás, a távlattalan politika, a bukaresti klikkérdekű álképviselet szimbólumává. 

A „neptunista” ma is a lehető legnegatívabb jelzők egyike, amit egy nemzetben gondolkodó politikus alkalmazhat egy megalkuvó, opportunista társára. 

Borbély Imre egyike volt azoknak, akik számára a Neptun-ügy alkalmat adott arra, hogy elméletileg tisztázzák mi is a különbség a két tábor között. Idevágó írását, mely megjelent a Neptun-gate című kötetben is, fel fogom tenni a blogra nemsokára.

Következzen előzetesként egy Tóth Károly Antal által készített interjúrészlet a Neptun-ügyről.

(BZSA, 2017) 

(A képen balról jobbra: Tóth Károly Antal, Tóth Marci és Borbély Imre. A fotó 2016. július 29.-én készült Budapesten. Fotó: BZSA)

A Neptun-ügy

BI: Valamikor 1993 nyarán hívott föl Tőkés László, hogy megkérdezze, tudok-e a Neptun-ügyről. Mondom, nem tudok semmit. Otthon voltam éppen, családi körben, és pár napra kiestem a politikai történésekből. Akkor tudtam meg Lászlótól, hogy mi történt. Toró T. Tibor is meglátogatott az eset kapcsán, és átbeszéltük a problémát.

Az történt, hogy három RMDSZ-es élpolitikus, Frunda György, Borbély László és Tokay György meghívást kaptak egy amerikai szervezet részéről a román tengerpart Neptun nevű üdülőhelyén szervezett találkozóra, melyen részt vettek a nyíltan magyarellenes, Iliescu-féle román hatalom emberei is. A találkozó többfordulós volt, annak az évnek a tavaszán volt Gerzensee-ben is egy forduló, melynek terméke volt a Kisebbségi Tanács nevű kirakatintézmény. Úgy is fel lehet fogni az eseményeket, hogy az Egyesült Államok külügye paradigmát váltott a boszniai háború hatására: az emberi jogok helyett a stabilitás lett a kulcsszó, akár az emberi jogok sérelmére is. A román hatalom amerikai segítséget kapott önmaga kozmetikázására, de ehhez kellett a magyar statisztéria. S meg is lelték a magyar statisztákat ehhez az alapvetően hazug és kizárólag román érdeket szolgáló manőverhez azon politikusok személyében, akik eleve a hatalomhoz való törleszkedésben látták politikai jövőjüket.

Akkor még nem tudtuk, hogy miféle meghívás ez, ami a Project on Ethnic Relations nevű amerikai szervezet részéről érkezett.[1]Azt feltételeztük, hogy ez egy célszervezet, amit nagy valószínűséggel a State Department[2] hozott létre, s csak színleg NGO, tehát non-governamental organization. A későbbi események igazolták eme gyanúnkat.

TKA: A kiválasztott RMDSZ-politikusok beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket?

BI: Teljes mértékben. S ahhoz, hogy felmérjük, hogy mekkora kárt okozott a neptuni tárgyalás menjünk vissza időben több, mint két évtizedet, s képzeljük el Romániát, mely arra törekszik, hogy a Nyugat demokratikus államnak fogadja el, miközben sanyargatja kisebbségeit, elsősorban a magyarságot, miközben alig három év telt el a több halálos áldozattal járó bányászjárás óta, miközben három év telt csak el a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom óta, melyet követően csak a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélték el, a szervezők és a román agresszorok büntetlenül maradtak.  Miközben koncepciós pereket folytattak oroszhegyi, zetelaki és kézdivásárhelyi, zömmel ártatlan székely emberek ellen az 1989-es milicista-lincselések ügyében. Tudni lehet, hogy csak azokat a rendőröket lincselték meg, akik kegyetlenkedésükről voltak híresek, a „jó” rendőröknek nem esett bántódásuk. Mégis e lincselésekre nem érvényesítették a „forradalmi” cselekedetekre vonatkozó általános amnesztiát, hanem etnikai színezetű gyilkosságnak állították be őket.

Ebben a helyzetben az erdélyi magyarság létérdeke az lett volna, hogy nemzetköziesítse az erdélyi kérdést, hogy mindent elkövessen a nemzetközi rendezés érdekében, hogy a Romániára nehezedő bizonyítási kényszert növelje, hogy azt üzenje a külföld felé, hogy ha nem akarnak itt is háborús tűzfészket, akkor segítsék hozzá közösségünket a több jól működő, bevált európai precedenssel rendelkező nemzeti autonómiához. E helyett mit tettek a neptuni tárgyalók? Alkalmat adtak a román hatalomnak arra, hogy demokratikus, kisebbségbarát színben tetszelegjen egy nevetséges ígéretcsomag fejében. 

TKA: Ez a három személy milyen funkcióval bírt az RMDSZ-en belül?

BI: Borbély László és Tokay György képviselők voltak, Frunda György szenátor. Információim szerint, mielőtt odautaztak volna, szóváltás volt Markó Béla és közöttük a marosvásárhelyi székházban, előbbi ugyanis ellenezte a tárgyaláson való részvételt. Több okból is ellenezhette. Egyrészt: nem tudhattuk, kiket takar a PER, másrészt az egész szövetség politikáját érintő tárgyalásokra nem lehet meghívni képviselőket az ő megkerülésével, végül sejteni lehetett, hogy a tárgyalást a román hatalom imázs-építésre fogja kihasználni, mint ahogy tette is.

Addig a magyar állam félszájjal történő verbális támogatása, létező, de távolról sem kielégítő pénzügyi és nagyon gyenge mentális támogatása mellett mi a román állam akarata ellen politizáltunk. 1994-től kezdve, amikor a Horn-kormány került hatalomra, már a magyar állam is az autonomista program ellen volt, hiszen ők minden akadályt el akartak hárítani az általuk szorgalmazott román-magyar alapszerződés útjából, mert nekik a legfőbb céljuk az euro-atlanti integráció volt. Az alapszerződésekre pedig úgy tekintettek a balliberális erők, mint az integráció előfeltételére. Ezzel köthető össze a Nagy Benedek-féle puccskísérlet, mely Tőkés László lejáratását, a szervezetből való eltávolítását célozta. Tőkés László volt ugyanis az a politikus, akiről tudni lehetett, hogy sem megfélemlítéssel, sem zsarolással, sem megvesztegetéssel nem fordítható az autonómia, az önálló erdélyi magyar politika, s nem utolsó sorban saját harcostársai ellen. Erről lesz még szó a későbbiekben.

TKA: Az RMDSZ belső nyilvánossága hogy reagált?

BI: A Neptun-ügy volt az első, a választói bázisnak a közélet iránt érdeklődő részét megszólító belső válság, melynek kapcsán világosan megmutatkozott az erdélyi magyar közéletet megosztó alapvető törésvonal, mely megkockáztatom, hogy minden olyan nemzeti közösségen belül spontán létrejön, melyet szuverenitásában megsértenek. Mindig lesznek fennálló hatalommal jóhiszeműen vagy haszonelvű számítás alapján paktumot kötni igyekvők, és mindig lesznek, akik a közösség politikai szabadságát mindennél, akár a saját életüknél is fontosabbnak tartják. A történelem példák bőséges tárházával szolgál e hipotézis megerősítésére, a németek által a II. világháborúban megszállt európai államoktól elegészen akár az Osztrák-Magyar Monarchiáig, hogy ezzel a korábbi példával éljek. Akkor sem ideológiai kérdések alapján oszlott meg a magyar közélet, hanem a közjogi kérdés mentén, azaz magyar szuverenitást sértő hatalomhoz való viszony mentén.

A Neptun-ügy kapcsán voltak, akik a tárgyalók mellé álltak, s az elért „eredmények” jelentőségét hangoztatták, mások, mint az Erdélyi Magyar Kezdeményezés SZKT-frakciója vagy a MISZSZ-frakció a tárgyalás politikai kárát emelték ki, súlyos érvekkel bizonyítva, hogy itt bizony nemzetárulás történt. Ez a kifejezés ugyan nem nyert megfogalmazást, de körülírást igen. A legnagyobb hatású megnyilatkozás Tőkés Lászlóé volt, aki „A Hatalom uszályában” című nagyívű politikai esszéjében, gazdag nemzetközi dokumentációt felvonultatva igazolta, hogy a neptuniak tárgyalása mekkora kárt jelentett az autonómiapolitika számára, hogy pont akkor biztosítottak legitimációt, imázsbeli segítséget a román hatalomnak, az ország Európa tanácsi felvétele előtt, amikor a leghangosabban kellett volna szólni arról, hogy minket elnyomnak, és autonómiát akarunk.

TKA: Mi lett a szervezeten belüli konfliktus vége?

BI: Az SZKT határozott hangú nyilatkozatban ítélte el a tárgyalókat, anélkül azonban, hogy szankciót mondott volna ki rájuk. Az első szövegváltozat, mely a szankcióról is rendelkezett volna, egy szavazat híján bukott el. Az igen szavazatok száma nagyobb volt ugyan, mint a nemek száma, de a nemek és a tartózkodások együtt pont annyit tettek ki, mint az igenek. Ezt kihasználva a két parlamenti frakció hatalompárti többsége visszaválasztotta az SZKT által elítélt politikusokat frakcióbeli tisztségeikbe. Akkor a képviselőházi frakción belül a következetes autonomistákkal aláírtunk egy tiltakozó nyilatkozatot, de a dolog végül annyiban maradt.

---

[1]Magyarul: Projekt (tervezet vagy program) a Etnikai Kapcsolatokról. 1991-ben hozták létre és 2011-ben zárták le. Több országban is fejtett ki tevékenységet, ezek egyike Románia volt. Küldetése a honlapján található ismertetés szerint: „Közép- és Kelet-Európa, valamint a volt Szovjetunió népei közötti konfliktusok csökkentése.” A működése során keletkezett anyagok a Princetoni Egyetem könyvtárában találhatók.

[2]Külügyminisztérium.